A MÁV felkészült a balatoni rohamra

Tézsévé
2016.06.08.

„Pokoli lesz nyáron a Balatonra vonatozni” szól a hangzatos cím az indexen, majd így folytatja: “Hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, a déli parti közlekedést pedig átszállások bonyolítják majd”. De mi ebből az igazság? 

A cikk nem bontotta ki az igazság minden részletét, de természetesen a közvélemény a vizes lepedőt egyből a MÁV-ra akarja húzni. Érdemes azonban egy picit a dolgok mögé nézni. A ritkítás oka a székesfehérvári állomás átépítése, ahol különböző technológiai fázisok és a biztosítóberendezés üzembe helyezésének többszöri csúszása miatt jelentős késéssel tudják csak befejezni a felújítást. Ez kizárólag az Európai Uniós vasúti  beruházásokért felelős Nemzet Infrastruktúra Fejlesztő kompetenciája és felelőssége. Ehhez képest a MÁV erején felül teljesítve, többszöri szerelvény és menetrend átszervezéssel tudta elérni azt, hogy a nyáron így is a rajta kívül álló körülményekhez képest a lehető legkevesebb zökkenővel tudja eljuttatni az utasokat Balatonfüredre. 

Így tehát Budapest Balatonfüred relációban munkanapokon 12 vonat (tavaly 17), hétvégén pedig 20 vonat közlekedik a szezonban. Székesfehérvári közvetlen átszállással pedig irányonként még további 5 vonat közlekedik majd hétköznaponként, amivel már a ugyanannyi járat fog közlekedni mint tavaly.

Sűrűbben járnak a vonatok vasárnap és hétfőn

Tézsévé
2016.05.12.

Megállíthatatlanul közeledik a pünkösdi hosszú hétvége, ilyenkor mindenki útra kel, hogy még időben odaérjen a nagyihoz, nehogy újra kelljen melegíteni a húslevest és a rántott húst. Szerencsére a MÁV-nál is gondoltak az utazókra és aPünkösd vasárnap a hetfői, másnap pedig a vasárnapi menetrendek szerint fognak közlekedni a vasutak országszerte. 

Saját tapasztalataink alapján melegen ajánljuk az ilyenkor útra kelőknek, hogy használják ki az internetes jegyvásárlást, hiszen így otthon, bankkártyával is meg tudjuk vásárolni a jegyeinket, amiket kényelmesen, sorbaállás nélkül át tudunk venni az automatákból.

Szóval a MÁV mentrendileg mindent megtesz. Most már csak a felsővezeték szakadások és egyéb balesetek miatt hülhet ki a rántott hús. De reméljük, nem fog.

DARUSKOCSI ÉS VONAT TALÁLT EGYMÁSRA A CINKOTAI ÚTON

Tézsévé
2016.04.22.

Jön a hétvége, front van, sajnos ilyenkor már mindenkinek máshol jár az esze, ezért is kell fokozottan figyelni egymásra a közlekedésben. A Cinkotai utat mindenesetre messziről kerüljük el, ugyanis egy emelőkosaras autóval ütközött egy vonat a vasúti átjárónál, a forgalom mindkét irányban áll, az erre közlekedő vonatok átlagosan 30 percet késnek. 

A Miskolcra induló Jázmin Intercity egy fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjáróban ütközött össze a darus kocsival, ami a piros jelzés ellenére hajtott fel a sínekre. Szerencsére nem sérült meg senki, azonban a mozdony totálkáros lett, így ez a vonat legalább másfél órát késik. A baleset miatt a szerelvények csak az egyik vágányon közlekednek, ezért a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon utazóknak legalább fél órás többlettel kell számolniuk.

Ezeket a cikkeket olvastad már?