Mint Mórickának – mindenről ugyanaz

Tézsévé

Van az úgy, hogy egyes médiumok nem látnak az orruknál tovább, és csak szajkózzák, szajkózzák az éppen aktuális szövegeiket (míg korábban, nem egyszer, ezen szövegek ellenkezőjét). Így van ezzel a Hír Tv is, amely könnyedén szemet huny a felett, hogy egy közel 70 milliárdos projekt jóvoltából újabb irányba (Horvátország felé) indul a vasútfejlesztés, ezzel egyetemben nőni fog az utazás komfortja, sebessége. Nem, ez mind elhanyagolható, mert a győztes konzorcium egyik tagja – egy jóval korábbi (és belső lefejezések révén már rég megbűnhődött) bűn elkövetője – a Siemens, amely az elmúlt hetekben, nem csak a Vectron szerelvények, vagy éppenséggel egy tudományos együttműködés meghosszabbítása kapcsán került a hírek a középpontjába, hanem az OLAF-jelentés végett is. Ezt a tényt lovagolja meg a hírcsatorna – csizma az asztalon alapon – a vasúti vonal megújítása kapcsán:

„A nyertes cég az OLAF, 4-es metró korrupciós ügyeit vizsgáló jelentéséből megismert Siemens - a cég biztosítóberendezéseket, útátjárókat és utastájékoztató rendszereket épít, valamint fejlesztéseket végez az elnyert pénzből”. 

Hogy ez miként jön ahhoz, hogy először a Kelenföld-Százhalombatta, majd a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonal megújul, azt a jó ég sem tudja. 

Mindenesetre, aki az idén 130 esztendős Siemens-et csak egy évtizeddel ezelőtti ügyeket feltáró OLAF jelentés kapcsán ismeri, az publikálás, riportkészítés előtt először talán tájékozódjon...

Mert azt gondoljuk, hogy a viccbeli Mórickává válik, akinek, ugye, mindenről ugyanaz jut az eszébe.

Nekünk viszont a magyar líra óriása, József Attila: a jó pap, holtig tanul. 

http://menetterti.blogstar.hu/./pages/menetterti/contents/blog/37590/pics/14931944434639705_800x600.jpg
Hírek, információk
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?