Megnéztük a jövő vonatait – InnoTrans 2016 - I.rész

Tézsévé

Mi, a Menettérti blog szerkesztői kérlelhetetlen rajongói vagyunk a vonatoknak. Gyerekkorunkat két terepasztal összerakása között a kisvasutazás határozta meg, amiből felnőttkorunkra sem gyógyultunk ki, a Miniversum üzemeltetőinek legnagyobb örömére. Mi sem bizonyítja jobban elhivatottságunkat: még blogot is létrehoztunk, hogy kiírjuk magunkból élményeinket, hátha másokat is meg tudunk fertőzni a lokomotívok szeretetével.

A magunkfajta őrülteknek nem (csak) december 24-én van Karácsony, hanem kétévente szeptember végén, amikor Berlinben megrendezik a világ legnagyobb vasúti kiállítását, az InnoTrans-t. Most sem hagytuk ki. I.rész. 

Az idei seregszemlén sem lehetett leejteni egy gombostűt sem, ismételten rekordot döntött mind a kiállítók, mind a látogatók száma. Frei Tamás után szabadon sokkolunk a számokkal: a 112.000 négyzetméternyi területen 2.955 kiállítót 140 országból mintegy 145.000 látogató tekintette meg. A külsőtéri kiállítórész négy kilométernyi sínpárján 127 vasúti jármű volt megtekinthető – osztatlan örömet okozva mind a 16.000 kicsi és nagy vasútbarátnak, akik a hétvégi nyílt napokon látogattak el a kiállításra. A vásáron bemutatott mintegy 150 világújdonság jól mutatja, hogy az InnoTrans mekkora súllyal is bír a szakiparban: a vasútipari innovációk, fejlesztések és a digitalizációval elérhető új megoldások is mind-mind itt mutatkoznak be a potenciális vevőközönségnek.

A kiállítás azonban nem csak a járművekről szólt, hanem a vasúthoz kapcsolódó széleskörű technikai fejlesztések bemutatásáról is, csak néhány példa: digitalizációs megoldások, IT szolgáltatások a jármű- és infrastruktúrakezelésben, karbantartásban, biztosítóberendezési technológiák, dízelmotorok, hajtások, kábelek, belsőtéri elemek, kijelzők... – egy szóval, ami a korszerű utazáshoz kell, az itt volt.

Nem mértük ugyan le, de érzékszervi tapasztalataink alapján a Siemens kültéri és beltéri kiállítóstandjai bonyolították a „legnagyobb forgalmat” a rendezvényen, így mi is nagy kíváncsisággal vizslattuk végig a hazánkban is igen népszerű gyártó portékáit. A pavilonjuk mottója „Thinking mobility further - Gondoljuk tovább a mobilitást” volt, ami arra utal, hogy idén a hangsúlyt a közlekedési megoldások digitalizálási lehetőségeire helyezték. Hogy ez mit is takar?

Bemutatták, hogyan lehet jelentősen javítani a vasúti járművek rendelkezésre állását folyamatos távfelügyelettel, diagnosztikával, és a kapott eredmények gyors elemzésével kidolgozott megelőző karbantartási tevékenységekkel. Ez azért is nagyon jó, mert a járművek állapotának és megfigyelésével előre jelezhetőek a jármű meghibásodásai. Nem kell ecsetelni, hogy ez mekkora előny mind költséghatékonyságban, mind időnyereségben, így akár a 100%-os (!) üzemi rendelkezésre állást is el lehet érni.

A Siemens beltéri standjának egyik „sztárja” volt az utastájékoztatási szolgáltatásokat és információáramlást új szinten bemutató „utastájékoztató kocka”, amelyben a betérő vendégek egy száguldó metró utasainak érezhették magukat – mindig a szükséges és megfelelő, friss információ birtokában, legyen szó akár a menetrendről, akár az állomási liftek működéséről.

A német cég tovább tökéletesítette a teljesen automatizált technológiáit, így a kapacitás és a teljesítmény tovább növelhető.

Ami pedig minket, utasokat illet, láthattuk, hogy a Siemens hogyan képzeli el a korszerű IT szolgáltatásokkal megtámogatott modern utastájékoztatási rendszert: internetes információk könnyű elérése, részletes utastájékoztatási szolgáltatások, a kamerarendszer segítségével elérhető új funkciók.

Mindezen a fejlesztések egy személyben „tetten érhetőek” a Siemens elővárosi és regionális forgalomra tervezett új járműgenerációjában, a korábbi cikkünkben részletesen bemutatott Mireoban. Megerősítve az akkor írtakat, igen impresszív csomagot tett le az asztalra a német gyártó.

 (folytatjuk)

 

http://menetterti.blogstar.hu/./pages/menetterti/contents/blog/30798/pics/14758582326023411_800x600.jpg
Hírek, információk
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?