Háromszor gyorsabban juthatunk majd el a déli határhoz

Tézsévé

Elfogadta a parlament a magyar-kínai kormányközi egyezményt, amelynek köszönhetően kínai hitelből újulhat mega Budapest-Kelebia közötti vasútvonal. A sínszakasz a Budapest-Belgrád vasútvonal része.

A jelenleg egyvágányú, lassújelekkel alaposan teletűzdelt pályát kétvágányúsítanák a szerb fővárosig, és 200 kilométeres óránkénti sebességre építenék át, de az egyéb műszaki berendezések miatt valójában 160 kilométeres sebességre lenne alkalmas. A gyorsvonatok most 50 km/h-s átlagsebességgel tudnak haladni rajta, ami finoman szólva is korszerűtlen. A vonal nem szerepel az európai törzsvasúthálózatban, így uniós forrásokat nem lehet felhasználni a felújításához.

A beruházás elsődleges célja, hogy a görögországi Pireusz kikötőjébe érkező kínai áruk vasúton közelíthessék meg az Európai Uniót. Ennek érdekében a magyarországi szakaszon a Budapest-Ferencváros-Kelebia-országhatár közötti vasútvonalon 160 kilométeren alakítanak ki új kétvágányú, villamosított, az európai szabványnak megfelelő pályát. Ezen akár 740 méter hosszú tehervonatok is közlekedhetnek, a személyvonatok sebessége pedig elérheti az óránkénti 160 kilométert.

A kedden a Magyar Közlönyben is kihirdetett jogszabályban nem említik a projekt összköltséget, de előzetesen ezt 472 milliárd forintra becsülték, aminek 85 százalékát fedezné a kínai hitel. Ezzel a beruházás minden idők eddigi legnagyobb költségű magyar vasúti felújítása lenne. 

http://menetterti.blogstar.hu/./pages/menetterti/contents/blog/26699/pics/14611528708817427_800x600.jpg
Hírek, információk
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?